shiatzu2023 (154 of 204)

Mezősi Anna

Shiatsu terapeuta több, mint 23 éve,

shiatsuoktató 2002-től, AMM-terapeuta 2000-től,

AMM-oktató 2011-től,

craniosacralis terapeuta,

jógaoktató, jóga terapeuta,

a Kelet-Nyugat Egészségközpont alapítója és szakmai vezetője 2011-től,

a Himalájai Jóga Tradíció beavató tanára és egyik vezetője, számos meditációs könyv fordítója, szakmai könyvek lektora, több holisztikus irányzat ismerője

1996-ban találkoztam a shiatsuval, és mára már több mint 25 000 kezelést végeztem. 2002 óta tanítom is a shiatsut számtalan alaptanfolyamon és többéves képzésen. Eredetileg önmagam fejlesztésére kezdtem foglalkozni 1995-től jógával, természetgyógyászattal és meditációval három gyerekem nevelése mellett, majd a gyógyítás és a szellemi út gyakorlása az életem meghatározó részévé vált. Tanítom is több területét magyar és nemzetközi programokon.

2000-ben szereztem meg az ETI-ben az Alternatív Mozgás- és Masszázsterapeuta diplomát. 2004-ben végeztem a Nemzetközi Shiatsu Iskolában shiatsu terapeutaként az első Magyarországon tartott képzés keretében. Tanáraim Madocsai Eszter és a grazi iskola tanárai közül elsősorban Herbert Wiesenhofer. Emellett volt szerencsém találkozni a nemzetközi shiatsu élet nagy alakjaival, Ohashival, Saul Godmannel, Wilfried Rappeneckerrel. Kínai orvoslást dr. Lévai Sándortól és dr. Németh Istvántól tanultam, craniosacralis terápiát pedig több más iskola mellett Philip Binghamtól és Thomas Attlee-től. Foglalkoztam gyógynövényekkel, anatómiával, manuálterápiás módszerekkel,  Bach-terápiával, ajurvédikus gyógyítással, családállítással a gyógyítás holisztikus szemlélete jegyében. Az elmúlt 28 évben nagy tanítómestereim a pácienseim is, a több mint 25 000 kezelés tapasztalata, és óriási segítséget jelentett a Himalájai Jóga Tradíció mestereinek meditációs rendszere az önismereti úton és a spirituális fejlődésben.

2011-ben munkatársaimmal létrehoztam a Kelet-Nyugat Egészségközpontot azzal a céllal, hogy a keleti és a nyugati gyógyítási rendszerek egymást támogató és kiegészítő tudását használjuk a betegek legjobb ellátásának érdekében. 

Tapasztalataim alapján mind az érintésben, mind a szellemi iskolákban megnyilvánuló ősi tudás igazi segítséget jelent a ma emberének is a gyógyulásban éppúgy, mint az élet teljességének megélésében.

shiatzu2023 (149 of 204)

Végzettségeim:

1980-1986 Magyar-történekem szakos tanár, Kossuth Lajos Tudományegyetem,

2000 AMM-terapeuta, ETI

2003 Jógaoktató, Magyar Jógaszövetség

2004 Shiatsu terapeuta, Nemzetközi Shiatsu Iskola

2005-2006 Gyógynövény terápia, Ulmus Bt.

2005-2010 Shiatsu továbbképzések: H. Wiesenhofer, W. Rappenecker, W. Ohashi, S. Godmann

2008 Nemzetközi jógaoktató, Himalájai Jóga Tradíció

2008-2020 Hagyományos Kínai Orvoslás, dr. Lévai Sándor, dr. Németh István

2010-2012 Neurostrukturális Integrációs Terápia, M. N. Lewi

2010-2014 Ajurvéda és jógaterápia, dr. Indu Arora

2012-2017 Biodinamikus Craniosacralis Terápia I-IV, Philip Bingham

2017-2019 Integrál Kranioszakrális Terápia, Integral Craniosacral Collage, Thomas Attlee

2019-2020 Kardiovaszkuláris Biodinamika, Hp. Carlos Rodeiro Barreiro

2019-2020 Családállítás, dr. Daubner Béla és Volni Vera

2020-2021 Biodinamikus Jógaterápia, Dinamed, Ballai Éva

shiatsu-logo
0
    0
    Kosár
    A kosár üres